Peac Ijász szakosztály

MÍSZ 2007. évi terem versenynaptár tervezet


(tovább…)

2006. 11. 5 – 2007. 03. 26. Részletek a www.barebow.com -on

(tovább…)

I. ELEVEN ÍJÁSZCENTRUM TEREMVERSENY EREDMÉNYLISTÁJA 2006.12.09.


(tovább…)

Hosszú szülés után végre
sikerült megcsinálnom, egy remélem mûködõképes képgalériát! Használjátok
egészséggel! Ha minden jól megy lehet albumot képet hozzá adni, a saját magad által feltöltött albumot
áthelyezni, törölni…

(tovább…)

Ez az elcsépelt közmondás az íjászatra is igaz. Sokan úgy tekintenek rá, mint egy durrogtatós macsó sportra. Én bíz ki tudom húzni, mi ez nekem!  Egy ideig mosolyogva néztem azokat a sporikat, akik versenyeken/edzéseken az agyvérzés határáig vörösödve húzogatták a 68-70 fontos, vagy még erõsebb csigás, 50-60 fontos tradícionális vagy vadászreflex jószágokat, bizonygatva a havernak hogy õ sem marad el ám, õ is meg tudja csinálni, nem érheti szó a ház elejét. Már a kihúzáskor, annak vége felé remeg a spori, rángatóznak az izmai az erõlködéstõl, a horgonyzás elmarad, célzásról szó sincs, a találati eredmény pedig……arról inkább ne beszéljünk. Persze a vége kudarcélmény, máris oda a rekreáció/hobbi leglényegesebb eleme, az élvezet. A sikertelenség hamar elmossa azt. Nem beszélve az izületekre, izmokra kifejtett káros hatásról. Végülis, felnõtt íjászokról van szó. Szól az ember nekik egyszer, kétszer, jó esetben nem sértõdnek meg, kitalálnak valami csacsi magyarázatot, és annyi. Ha nem használ a jószándékú figyelmeztetés, nincs mit tenni. Pedig tényleg nem a fonterõ teszi az íjászt ! Sajnos azonban nemcsak erõfitogtatásról, késõbbi sikertelenségrõl és csalódásról, hanem még többrõl van szó. Hosszú távon izomhúzódások, ízületi torzulások jöhetnek létre, amelyek csak évtizedek múlva, idõsebb korban válnak kifejezetten fájdalmasakká. Ami még nagyobb probléma: szülõk, hozzátartozók, és elvileg „hozzáértõ” kereskedõk adnak a kezébe iskolás korú kisgyermekeknek testükhöz, izomzatukhoz, csontrendszerüköz képest túl erõs íjat. Ez egy fejlõdõ szervezetre még károsabb lehet. Sajnos sok rossz példát hallottam, ezt komolyan kell venni. Nem árt hát az óvatosság, a szakember tanácsainak kikérése vásárlás elõtt. A legnagyobb veszélynek kitett sporik –a gyerekek mellett- a „kisvadászok”, vagy a komolyabb íjas vadászok (azok, akik tényleg rendszeresen vadásznak, redszeresen lõnek erõs íjakkal). Méginkább igaz ez a régebbi, kicsiny kikönnyülésû modelleket használókra, ahol a vesszõsebességet és átütõ erõt az íj koppanásig történõ betekerésével, tehát maximális fonterõvel próbálják elérni. Hál’ Istennek, a mai modern csigás íjak –technikai fejlõdésüknek köszönhetõen- már alacsonyabb fonterõnél is lényegesen gyorsabbak és több energiát adnak át a vesszõnek (nagyobb hatásfokúak, kevesebb energia megy veszendõbe), így nagyobb penetrációt érnek el a célon. Ha anyagilag megtehetjük, ne féljünk hát kisebb erejû, modern íjakat használni, akár vadászatra is ! Mondom mindezt azért is, mert rábukkantam egy igen jó kis cikkre a Bowhunting Whitetails (Szarvasvadászat) címû magazinban, ahol tapasztalt vadászíjászok írják le gondolataikat. Többek között azt, hogy az USA-ban nagyon sokan azok között az íjászok között, akik a 60-as, 70-es, 80-as években szerették meg a sportot sajnálatos módon ma már nem hódolhatnak ennek a szép hobbinak nyak, váll és hát fájdalmak miatt, amelyet a túl erõs íjak okoztak. Egy rövid történet a cikkbõl. A szerzõ –aki történetesen egy hölgy- medvevadászatra készült. A táborban a vadászat kezdete elõtti napon –szokás szerint- felszerelés ellenõrzése, próbalövések folytak. Felfigyelt néhány „spori” hõsnõnk felszerelésére, ami történetesen egy modern, 52 fontos csigás íjból, 2 inches tollakkal felszerelt carbon vesszõkbõl, 75 graines vadászhegybõl állt. „Tényleg ezzel a Barbi játékkal akar medvét lõni?”, kérdezték. Oldalra pillantott cikkírónk és azonnal látta a két marcona vadász felszerelésén, hogy azok a modern vadászíjászat inkább klasszikus korát idézik: jó régi, erõs íjak, kályhacsõ méretû alu vesszõk széles, nehéz vadászhegyekkel felszerelve. Ezzel nincs is nagy baj, gondolta, éppen ugyanúgy, mint ahogy az õ felszerelésével sincs. „Ez az íj, ezekkel a vesszõkkel, fiúk, legalább olyan gyors, mint a ti 70 fontra betekert íjatok, azokkal a nehéz vesszõkkel, ha nem gyorsabb. Meg aztán, majd meglátjátok néhány év múlva milyen problémákat okoznak majd azok a nehéz, erõs íjak !” Néhány nappal késõbb hõsnõnk két, egyenként 250 fontos medvét lõtt az 52 fontos Outback-el. A táv 35-36 m lehetett mindkét esetben. A vesszõk teljesen átmentek a macikon és mélyen beleálltak a földbe. Most már hittek a táborban abban, hogy ez mégiscsak egy (át)ütõképes felszerelés. Pár nappal késõbb a két férfi közül az egyik odament hõsnõnkhöz, és elmondta, hogy lövés alatt és utána annyira fáj a válla és a nyaka, hogy komolyan fontolgatja, abbahagyja az íjászatot. Megkérdezte, nem próbálhatja-e ki az Outbacket. Kipróbálhatta… „Hûûû, barátom, mintha nem tartanék semmit a kezemben!! És ezek a vesszõk aztán repülnek!!!”Még mielõtt bárkiben is felmerülne az, hogy én arra bíztatnék bárkit is, hogy egy hím grizzlire 52 fontos íjjal (ha egyáltalán módja van rá…) rámenjen,  ne gondolja! Azt is megjegyzem, én –ha vadásznék- azért felmennék 60 fontig, 4 inches tollat és legalább 100 graines vadászhegyet használnék hozzá. De itthon, talán egy jól megtermett vadkantól eltekintve, nincs olyan állat, amit egy jól elhelyezett lövéssel, 50-55 fontos íjjal ne lehetne elejteni. Mert a jól elhelyezett lövésen (életfontos szervek: tüdõ, szív, nagyerek) van a hangsúly. Ennyit a vadászatról.Ha céllövészetrõl beszélünk, akkor pedig méginkább igaz: a kissebb, de mindenképpen ésszerûen megválasztott fonterõ a nyerõ. Nem véletlen, hogy a jó íjászok 50-60 font között lõnek, átlagban 55 fonttal. Egyetlen kivétel talán a 3D íjászat, ahol 60 fölé mennek. Fõleg azok, akik bizonytalanabbak a távbecslésben. Azt az erõt azonban kezelni, uralni is tudni kell! Végig egy versenyen, megõrizve a pontosságot is. Mert ez utóbbi a lényeg! Nem beszélve arról, hogy a 24 célos EAA gumipuma-verseny lövésszáma és így az általa okozott fizikális terhelés nem hasonlítható egy FITA terep 72 lövéseséhez, vagy még inkább egy grand FITA pálya 144 lövéseséhez. Nem véletlen, hogy a verseny végén jelentõsen romlik a „macsóhetvenfontos” spori teljesítménye.Annak idején, amikor beleszerettem a FITA terepversenyekbe (az egészben az az irónia, hogy pont egy olyan kategóriába, amelyik nem „eurokonform”, hiszen a FITA nem ismeri el a 3DF-et kategóriaként), szóval amikor elmentem versenyekre, 64-65 fonton kezdtem. Gyors volt az íj, szerintem túlságosan is, de könnyen kezeltem, nem is fáradtam el túlságosan. Legalábbis azt hittem. Beszélgettem ezzel azzal. Egy õsz hajú, halk szavú fószer kék íjjal a kezében azt modta, jobban járok, ha lejjebb megyek a fonterõvel, próbáljam ki. Hittem is neki, meg nem is. Aztán amikor sorra nyerte a versenyeket, többek között az OB-t is az 50 fontos íjával, 20-30 pontokat ráverve a nálánál 10-15 évvel fiatalabb sporikra, én is lejjebb tekertem. Megérte. Elõször csak 62-re, majd 59-re. Tovább nem tudtam, mert túl erõs modellt választottam. Majd az újabbik íjamon 57-re. Most már teremversenyen 55-re engedtem ki. Persze sok egyéb változtatást is tettem az íjamon és a felszerelésemen idõ közben (kifutónyelv, elsütõ, vesszõk, tollak), de az ésszerû fonterõ sokat segített. Sokkal tovább bírtam magára a lövésre figyelni, nem emésztett fel annyi energiát maga a kihúzás, tartás. Mit értek ésszerû fonterõn? Az logikus, hogy amit nem tudok, csak agyvérzés-közeli állapotban kihúzni, az nem alkalmas íj, legfeljebb szobadísznek. Az is igaz, hogy amit ki tudok húzni, akár 10x-20x is egymás után, még nem biztos, hogy jó hosszú távon is. Az a jó beállítás, amit egy 4-5 órás versenyen/edzésen gond nélkül tudok, akár 140-150x is kihúzni, tartani, kontrollálni a lövéspontosságot megtartva. Ez nyílván fizikális adottságainkhoz mérten emberenként változó, de valahol 45-60 font között van csigás íjászok esetén, reflexíjászoknál ez kevesebb, 30-40 font közötti. Több oka van tehát az ésszerû fonterõ kiválasztásának. Az lehet az egészségünk hosszú távon, az lehet a vágy teljesítményünk fejlõdésére, a jobb eredmény elérésére, vagy egyszerûen a sport kudarcmentes élvezete, lehetõleg még idõsebb korunkban is. Megéri akkor a haverral vetélkedni? Kifizetõdõ a macsó virtus?

(tovább…)

Ez az elcsépelt közmondás az íjászatra is igaz. Sokan úgy tekintenek rá, mint egy durrogtatós macsó sportra. Én bíz ki tudom húzni, mi ez nekem!  Egy ideig mosolyogva néztem azokat a sporikat, akik versenyeken/edzéseken az agyvérzés határáig vörösödve húzogatták a 68-70 fontos, vagy még erõsebb csigás, 50-60 fontos tradícionális vagy vadászreflex jószágokat, bizonygatva a havernak hogy õ sem marad el ám, õ is meg tudja csinálni, nem érheti szó a ház elejét. Már a kihúzáskor, annak vége felé remeg a spori, rángatóznak az izmai az erõlködéstõl, a horgonyzás elmarad, célzásról szó sincs, a találati eredmény pedig……arról inkább ne beszéljünk. Persze a vége kudarcélmény, máris oda a rekreáció/hobbi leglényegesebb eleme, az élvezet. A sikertelenség hamar elmossa azt. Nem beszélve az izületekre, izmokra kifejtett káros hatásról. Végülis, felnõtt íjászokról van szó. Szól az ember nekik egyszer, kétszer, jó esetben nem sértõdnek meg, kitalálnak valami csacsi magyarázatot, és annyi. Ha nem használ a jószándékú figyelmeztetés, nincs mit tenni. Pedig tényleg nem a fonterõ teszi az íjászt ! Sajnos azonban nemcsak erõfitogtatásról, késõbbi sikertelenségrõl és csalódásról, hanem még többrõl van szó. Hosszú távon izomhúzódások, ízületi torzulások jöhetnek létre, amelyek csak évtizedek múlva, idõsebb korban válnak kifejezetten fájdalmasakká. Ami még nagyobb probléma: szülõk, hozzátartozók, és elvileg „hozzáértõ” kereskedõk adnak a kezébe iskolás korú kisgyermekeknek testükhöz, izomzatukhoz, csontrendszerüköz képest túl erõs íjat. Ez egy fejlõdõ szervezetre még károsabb lehet. Sajnos sok rossz példát hallottam, ezt komolyan kell venni. Nem árt hát az óvatosság, a szakember tanácsainak kikérése vásárlás elõtt. A legnagyobb veszélynek kitett sporik –a gyerekek mellett- a „kisvadászok”, vagy a komolyabb íjas vadászok (azok, akik tényleg rendszeresen vadásznak, redszeresen lõnek erõs íjakkal). Méginkább igaz ez a régebbi, kicsiny kikönnyülésû modelleket használókra, ahol a vesszõsebességet és átütõ erõt az íj koppanásig történõ betekerésével, tehát maximális fonterõvel próbálják elérni. Hál’ Istennek, a mai modern csigás íjak –technikai fejlõdésüknek köszönhetõen- már alacsonyabb fonterõnél is lényegesen gyorsabbak és több energiát adnak át a vesszõnek (nagyobb hatásfokúak, kevesebb energia megy veszendõbe), így nagyobb penetrációt érnek el a célon. Ha anyagilag megtehetjük, ne féljünk hát kisebb erejû, modern íjakat használni, akár vadászatra is ! Mondom mindezt azért is, mert rábukkantam egy igen jó kis cikkre a Bowhunting Whitetails (Szarvasvadászat) címû magazinban, ahol tapasztalt vadászíjászok írják le gondolataikat. Többek között azt, hogy az USA-ban nagyon sokan azok között az íjászok között, akik a 60-as, 70-es, 80-as években szerették meg a sportot sajnálatos módon ma már nem hódolhatnak ennek a szép hobbinak nyak, váll és hát fájdalmak miatt, amelyet a túl erõs íjak okoztak. Egy rövid történet a cikkbõl. A szerzõ –aki történetesen egy hölgy- medvevadászatra készült. A táborban a vadászat kezdete elõtti napon –szokás szerint- felszerelés ellenõrzése, próbalövések folytak. Felfigyelt néhány „spori” hõsnõnk felszerelésére, ami történetesen egy modern, 52 fontos csigás íjból, 2 inches tollakkal felszerelt carbon vesszõkbõl, 75 graines vadászhegybõl állt. „Tényleg ezzel a Barbi játékkal akar medvét lõni?”, kérdezték. Oldalra pillantott cikkírónk és azonnal látta a két marcona vadász felszerelésén, hogy azok a modern vadászíjászat inkább klasszikus korát idézik: jó régi, erõs íjak, kályhacsõ méretû alu vesszõk széles, nehéz vadászhegyekkel felszerelve. Ezzel nincs is nagy baj, gondolta, éppen ugyanúgy, mint ahogy az õ felszerelésével sincs. „Ez az íj, ezekkel a vesszõkkel, fiúk, legalább olyan gyors, mint a ti 70 fontra betekert íjatok, azokkal a nehéz vesszõkkel, ha nem gyorsabb. Meg aztán, majd meglátjátok néhány év múlva milyen problémákat okoznak majd azok a nehéz, erõs íjak !” Néhány nappal késõbb hõsnõnk két, egyenként 250 fontos medvét lõtt az 52 fontos Outback-el. A táv 35-36 m lehetett mindkét esetben. A vesszõk teljesen átmentek a macikon és mélyen beleálltak a földbe. Most már hittek a táborban abban, hogy ez mégiscsak egy (át)ütõképes felszerelés. Pár nappal késõbb a két férfi közül az egyik odament hõsnõnkhöz, és elmondta, hogy lövés alatt és utána annyira fáj a válla és a nyaka, hogy komolyan fontolgatja, abbahagyja az íjászatot. Megkérdezte, nem próbálhatja-e ki az Outbacket. Kipróbálhatta… „Hûûû, barátom, mintha nem tartanék semmit a kezemben!! És ezek a vesszõk aztán repülnek!!!”Még mielõtt bárkiben is felmerülne az, hogy én arra bíztatnék bárkit is, hogy egy hím grizzlire 52 fontos íjjal (ha egyáltalán módja van rá…) rámenjen,  ne gondolja! Azt is megjegyzem, én –ha vadásznék- azért felmennék 60 fontig, 4 inches tollat és legalább 100 graines vadászhegyet használnék hozzá. De itthon, talán egy jól megtermett vadkantól eltekintve, nincs olyan állat, amit egy jól elhelyezett lövéssel, 50-55 fontos íjjal ne lehetne elejteni. Mert a jól elhelyezett lövésen (életfontos szervek: tüdõ, szív, nagyerek) van a hangsúly. Ennyit a vadászatról.Ha céllövészetrõl beszélünk, akkor pedig méginkább igaz: a kissebb, de mindenképpen ésszerûen megválasztott fonterõ a nyerõ. Nem véletlen, hogy a jó íjászok 50-60 font között lõnek, átlagban 55 fonttal. Egyetlen kivétel talán a 3D íjászat, ahol 60 fölé mennek. Fõleg azok, akik bizonytalanabbak a távbecslésben. Azt az erõt azonban kezelni, uralni is tudni kell! Végig egy versenyen, megõrizve a pontosságot is. Mert ez utóbbi a lényeg! Nem beszélve arról, hogy a 24 célos EAA gumipuma-verseny lövésszáma és így az általa okozott fizikális terhelés nem hasonlítható egy FITA terep 72 lövéseséhez, vagy még inkább egy grand FITA pálya 144 lövéseséhez. Nem véletlen, hogy a verseny végén jelentõsen romlik a „macsóhetvenfontos” spori teljesítménye.Annak idején, amikor beleszerettem a FITA terepversenyekbe (az egészben az az irónia, hogy pont egy olyan kategóriába, amelyik nem „eurokonform”, hiszen a FITA nem ismeri el a 3DF-et kategóriaként), szóval amikor elmentem versenyekre, 64-65 fonton kezdtem. Gyors volt az íj, szerintem túlságosan is, de könnyen kezeltem, nem is fáradtam el túlságosan. Legalábbis azt hittem. Beszélgettem ezzel azzal. Egy õsz hajú, halk szavú fószer kék íjjal a kezében azt modta, jobban járok, ha lejjebb megyek a fonterõvel, próbáljam ki. Hittem is neki, meg nem is. Aztán amikor sorra nyerte a versenyeket, többek között az OB-t is az 50 fontos íjával, 20-30 pontokat ráverve a nálánál 10-15 évvel fiatalabb sporikra, én is lejjebb tekertem. Megérte. Elõször csak 62-re, majd 59-re. Tovább nem tudtam, mert túl erõs modellt választottam. Majd az újabbik íjamon 57-re. Most már teremversenyen 55-re engedtem ki. Persze sok egyéb változtatást is tettem az íjamon és a felszerelésemen idõ közben (kifutónyelv, elsütõ, vesszõk, tollak), de az ésszerû fonterõ sokat segített. Sokkal tovább bírtam magára a lövésre figyelni, nem emésztett fel annyi energiát maga a kihúzás, tartás. Mit értek ésszerû fonterõn? Az logikus, hogy amit nem tudok, csak agyvérzés-közeli állapotban kihúzni, az nem alkalmas íj, legfeljebb szobadísznek. Az is igaz, hogy amit ki tudok húzni, akár 10x-20x is egymás után, még nem biztos, hogy jó hosszú távon is. Az a jó beállítás, amit egy 4-5 órás versenyen/edzésen gond nélkül tudok, akár 140-150x is kihúzni, tartani, kontrollálni a lövéspontosságot megtartva. Ez nyílván fizikális adottságainkhoz mérten emberenként változó, de valahol 45-60 font között van csigás íjászok esetén, reflexíjászoknál ez kevesebb, 30-40 font közötti. Több oka van tehát az ésszerû fonterõ kiválasztásának. Az lehet az egészségünk hosszú távon, az lehet a vágy teljesítményünk fejlõdésére, a jobb eredmény elérésére, vagy egyszerûen a sport kudarcmentes élvezete, lehetõleg még idõsebb korunkban is. Megéri akkor a haverral vetélkedni? Kifizetõdõ a macsó virtus?

(tovább…)

Részletes versenykiírás a Letöltések/Verseny kiírások rovatban

(tovább…)

Eseménynaptár modut hegesztett Axa a honlapra, használjuk, építsük. És köszönjük szépen!

(tovább…)