Peac Ijász szakosztály

Megjegyzések Gombor Laci: Miért éppen barebow, és miért éppen terepíjászat? címû cikkéhez.

Mottó: Válasszuk azt, amelyikkel a legjobb érzés az íjászat!

Elõször is, minden kezdõ, és már haladó íjásznak ajánlom olvasásra, szinte kötelezõ jelleggel a GL-féle cikket. Nem nagyon vannak hasonlóak az irodalomban, amelyekben egy régóta íjászó, igazi vérbeli szakági elkötelezett, sokat tapasztalt spori írja le saját, néhol nagyon helyesen elfogult, szubjektív véleményét. Hiszen sokszor mások szubjektív énjén keresztül ismerhetjük meg milyen lehet az az élmény, amelyet még soha nem éltünk át. Nem könnyû és nagyon szubjektív dolog az íj és így a szakág kiválasztása. Ez akaratlanul is azok összehasonlításához vezet. Régi probléma ez. Probléma, mert ritka az az íjász, aki saját tapasztalatai alapján, minden szakágat hosszabb-rövidebb ideig mûvelve autentikusan tudja összehasonlító élményeit átadni, másokat meggyõzni, miért ûzze inkább x vagy y szakágat. Kezdeti tradis pályafutásom után kipróbáltam a csigás íjat, egy viszonylag olcsó kategóriájú modellel. Hihetetlenül nagy élmény volt. A sebesség, a kontrollált erõ, és a gyakorlással elérhetõ pontosság adta különleges kombináció ragadott meg különösképpen. Meg aztán, talán itt van a legtöbb ellenfél is, az egyik legnagyobb kihívás ebben a kategóriában dobogóra kerülni! Így itt maradtam ebben a szektorban, azóta csigásnak vallom magamat, és tisztelettel nézek a nem ezt az ágat mûvelõ sporttársak néhol heroikusnak tûnõ küzdelmére. Nem írok róluk, nem is tudnék korrekt módon az olympiai vagy a barebow témaköréhez hozzászólni. Csak figyelem õket, versenyeken élvezem társaságukat, a közös gondolkodást, a történeteket. A szakági különbségek nemcsak elválaszthatnak, de még inkább összeköthetnek embereket.

A versenyek. Nem titok, én is a terepversenyeket preferálom, de óva intek minden kezdõt attól, hogy kihagyja mondjuk a 3D-t, és a vele járó élményt. Minden lehetõséget megragadok, hogy elmenjek ezekre is, ha nem ütközik egy terepfordulóval. Egyre népszerûbb itthon és az egész világon is.

A pontosság és a minõsítési szintek, avagy „a csigával minden sokkal könnyebb". Sokszor hallottam már ezt. Minden szakágban vannak a versenyeken teljesítendõ szintek, de ezek nem egyformák, hiszen tény, hogy egy átlagos képességû íjász számára elérhetõ pontosság akkor a legnagyobb, ha csigás íj van a kezében. Tény azonban az is, hogy az egyes szinteket ugyanolyan nehéz meglõni az adott kategóriában, az adott kategóriájú íjjal. Nem csoda tehát, hogy egy scopos csigás elsõ osztályú szintje pontszám tekintetében abszolúte sokkal magasabb, (a legmagasabb) mint mondjuk egy vadászreflex kategóriájú íjjal versenyzõ elsõ osztályú szintje. És mindezt átlagban nagyobb távolságról kell a csigás íjjal teljesíteni. A szinteket tehát relatíve kell értelmeznünk. Az egyes szintek meglövése az egyes kategóriákban ugyanolyan nehézséget, kihívást jelentenek az adott instrumentummal. Higgyétek el, csigás íjjal legalább olyan nehéz a kategóriához mérten jól lõni. Csak egy példa: nemzetközi terepversenyeken már nem a hibázás a kérdés (mert nem szabad hibázni, hiszen az elsõ öt-tíz versenyzõ az elérhetõ 360 pontból 360-at lõ!!), hanem a lõtt X-ek száma a döntõ, ha úgy tetszik, a nem X-es sárga a hiba!! Tehát minden relatív, mindent az adott kategóriában mérjünk! Ha valaki szereti a kihívást, a sok versenytársat, nem kesereg, ha kezdetben nem állhat dobogóra, ha nem akarja minden alkalommal lövészet elõtt összerakni, utána pedig szétszedni az íját (tényleg melyikkel is kell többet barkácsolni??) az bátran válassza a csigás kategóriát. A költségektõl sem kell visszariadnia, hiszen egy alap technikai-mûszaki érzékkel a beállítások döntõ többségét magunk végezhetjük el. Nagyobb javítások (kábel/idegcsere) pedig a márkakereskedõknél, vagy felkészültebb sporiknál végrehajthatók. Ezekre egyébként ritkán van szükség. A kezdõknek pedig mindig van segítség a klubban, szakosztályban. Egy jó csigás íj költsége nemigen haladja meg az olympiai íjét, tehát ez se legyen visszatartó erõ! (Gondoljuk csak meg, az íjas vadászat elterjedésével a csigás modelleket igen nagy szériában gyártják, így lényegesen olcsóbbá váltak, mint voltak a kezdetekben.) Ne rettenjen tehát el senki ettõl a szakágtól akár a költségek, akár a barkácsolás igénye miatt!

Végül azt mondanám, teljesen mindegy milyen íjat választunk, a lényeg: legyen örömünk benne, legyen jó érzés vele a lövés, élvezzük hobbinkat. Figyelem! Ne csak a haverra hallgassunk! Nézzük meg íjász ismerõseinket a klubban, szakosztályban, beszéljünk velük, és próbáljunk ki minél több típust. Kezdjünk egy egyszerûbb, olcsóbb modellel! Ha tetszik, megragadott minket, akkor mehetünk tovább. Meg fogjuk találni az igazit! Figyeljük magunkat lövéskor és gyakoroljunk, hogy a siker is megjöjjön. A siker sokféle lehet. Lehet az a fejlõdés maga a technikában, a lövés végrehajtásának szépsége, siker az ellenfél legyõzése, siker a szintek meglövése, siker az elõre kitûzött cél teljesítése is. Nem csak az aranyérem adja a boldogságot. Ha ez így volna, akkor csak néhány boldog íjász volna.

„Nem a siker a boldogság, kulcsa. A boldogság a kulcs a sikerhez. Ha szereted azt, amit csinálsz, sikeres is leszel!" (Albert Schweitzer)

This entry was posted on kedd, május 16th, 2006 at 16:11 and is filed under Íjász hírek. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.